Quality Circles – the organization’s drive for quality
Egyszer volt hol nem volt….Japánban a 60-as években életre hívott Minőségköröknek meghatározó szerepük volt a minőségtudatos, problémamegoldó gondolkodás kialakulásában, a dolgozói bevonás kultúrájának megalapozásában. A februári warm-up előadásra Stasztny Péter készült fel, aki napjainkban is aktívan támogat és mentorál Minőségköröket.
Előadásában először a korai évekkel kapcsolatban halottunk az amerikai minőségguru , Deming szerepéről, akinek a nevéhez köthető az alábbi megállapítás (Deming paradoxonja):
- “A dolgozók a hibák 80%-át ismerik, de pozíciójuknál fogva csak azok 20%-át képesek javítani.
- A vezetők a hibáknak csak 20%-át ismerik, pedig helyeztükből adódóan azok 80%-át lennének képesek orvosolni”
Ugye mennyire igaz ez ma is? Erre az alapigazságra építettek a Minőségkörök is, melyek a szervezeten belüli önszerveződő csoportok, akik közösen definiált cél mentén dolgoznak egy bizonyos termék, folyamat fejlesztése érdekében – a struktúrált problémamegoldás módszertanát használva. Japánban 1962 óta jegyeznek Minőségköröket, működésük a mai napig aktív és sok szervezetnél a folyamatos fejlődés egyik motorja.
Magyarországon a 1970-80as éveket jegyző “Dolgozz hibátlanul” mozgalom szemlélete már magáénak tudta a “minőség ügyét”, a szocializmus ezt egy versenymozgalommal támogatta. Gyökeres változás az ISO szabványsorozat megjelenésével 1987-ben következett be, majd ezt a japán minta alapján bevezetett ÁMR (Átfogó minőségvezetési Rendszer) program nagymértékben előmozdította. Péter mesélt az ÁMR bevezetési tapasztalatairól és sikereiről, a Shiba Professor által vezettet TQM képzésekről mely jelentős szemléleti változást eredményezett a hazai vállalatoknál.
A QC 12 lépéses módszertanát egy könnyen értelmezhető példán keresztül ismerte meg a csapat – átbeszélve közben a körök működtetésével kapcsoplatban fellépő gyakorlati kihívásokat, megoldandó akadályokat. Abban nincs kérdés, hogy minden olyan kezdeményezés, mely a dolgozók bevonására, tudásuk és érdeklődésük felhasználására épül, növeli a motivációt és a vállalati elköteleződést. A mai munkaerőpiaci helyzetben azonban nem kis kihívás a vállalatok számára, hogy az állandó munkaerőhiány, a növekvő vevői igények kiszolgálása mellett megfelelő erőforrást és figyelmet tudjanak biztosítani a Minőségkörökhöz hasonló folyamatok fenntartásához. A bemutatott és működő gyakorlat bizonyítja, hogy van létjogosultsága, a dolgozói visszajelzések és megtapasztalások is nagyon pozitívak. Péternek gratulálunk a témában végzett Mentori munkájához és köszönjük, hogy elhozta a témát a Lean Coffee-ra. Az előadásanyag kidolgozásában Sugár Karolina és Szabó Kálmán (Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület) is segítséget nyújtottak tapasztalataikkal – ezúton köszönjük Nekik is!
A prezentáció elérhetősége: Minőségkörök_BudapestLeanCoffee
A fennmaradó bő órában a sok-sok táblára került téma közül kettőt jártunk egy kicsit körbe:
- Mindfullness – a tudatos jelenlét, a fókuszáltság a Genba járásakor, a folyamatok megfigyelésekor is jól jöhet – egy kis “lelassulás” alapvetően más megvilágításba teszi a dolgokat, a fókusztartás a munka és a magánélet területén is nagyon kedvező hatásokkal bír. A téma sok kérdést, érdeklődő gondolatot indított be a résztvevőknél, így napirendre tűztük. Hamarosan egy teljes warm-up szerkciót biztosítunk a boncolgatására és megtapasztalására. A trénerünk Sztakhó Niki lesz, izgatottan várjuk:-)
- A másik elsöprően sok szavazatot begyűjtött téma az On The Job aktualitása, jelentősége lett. Hallottunk hagyományosan működő gyakorlatokat (1 hetes képzés program, tréningcella, stb. ) és lehetséges újszerű módszereket (nanotréning). Tutti válasz nem született, de az biztos, hogy ha az oktatás, betanítás hatékonyságáról beszélünk, akkor ott kézzelfoghatóan lennie kell egy mögöttes képzési rendszernek, melyben a betanítók felkészültsége és képességei nagyon meghatározóak.
Márciusban továbbvisszük a témát, hiszen a TWI módszertanra épülő “Termelési trénerek képzése” lesz terítéken. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a játékos, gyakorlatias bemutatóra március 7.-én!
BLC Team